Magyar Youtube Csatornák: 27. Pamkutya

Eddig nem említettem meg, de mostmár itt az idő, hogy bemutassam az egyik legtöbb feliratkozóval rendelkező magyar Youtube csatornát is. Persze, hogy a Pamkutyáékról lesz szó. 
Kezdjük is el. Forrás: Wikipedia!

A Pamkutya Magyarország legtöbb feliratkozóval (jelenleg több mint 750 ezer) rendelkező YouTube-csatornája. Ezt a címet Luis Fonsi – Despacito c. paródiájukkal érdemelték ki maguknak, ugyanis a dal a magyar Youtube valaha készült „leglájkoltabb” videója lett, két hét alatt több, mint 10 000 000-an nézték meg. A videó közzététele után a feliratkozók száma olyannyira megugrott, hogy egy hónapon belül átvették a vezetést az addigi legtöbb feliratkozóval rendelkező Dancsó Pétertől.
(ez sajnos már nem igaz, Dancsó Péter újból az első helyre került)
A csatornát működtető testvérpár 2010 augusztusában csatlakozott a Youtube-hoz, és azóta gyártanak videókat különböző témákban. A csatorna a nevét a testvérpár kutyájáról, Pamról kapta.
2015 decemberében gyűjtést rendeztek a követőik körében, és meglepően sok adomány folyt be, aminek egy részét a Mikulásgyárnak ajánlották fel, ajándékokat vettek belőle, a többiből pedig Pam révén kutyamenhelyeket támogattak.
Jellegzetesen mindig ugyanazt az öltözéket viselték minden videójukban (1-2 kivétellel), egy-egy kabátot és napszemüveget, hogy anonimitásukat megőrizzék. Mivel azonban sokszor inkább terhükre volt ez az öltözet, 600 000 felirakozós különkiadásukban bejelentették, hogy megválnak a kabátoktól, és a továbbiakban már ezek nélkül fognak forgatni. Természetesen emléknek megőrzik a ruhadarabokat.
Anonimitásuk megőrzésére tett erőfeszítéseik mellett természetesen nagyon szeretnek rajongókkal találkozni, sosem zárkóznak el a beszélgetéstől, ha valaki felismeri őket. Évek óta már a PlayIT-en is találkozhatnak velük a rajongók.

További infókért látogass el a https://hu.wikipedia.org/wiki/Pamkutya oldalra.

Jelenlegi Feliratkozók száma: 790 000

Legrégebbi Videó (2010 augusztus 18)

Eddigi legnézetebb Videó a Luis Fonsi - Despacito Paródia, több mint 24 millióan nézték meg!
Nem semmi!

Figyelem! Van egy új csatornájuk is a Pamkutya Show (előben közvetítenek a YouTubeon)
Első Show
(a többi videóért látogass el a csatornára)

Elérhetőségek

Címkék: , ,

Music 039 ♫ Slowdive - Sugar for the Pill ♫


Mostanában majdnem állandóan csak a Spotify - t bújom aminek néha van eredménye is. Pl. a Slowdive zenekarról eddig semmit nem tudtam. Egy Indie Playslitet hallgatván véletlenszerűen felcsendült a Sugar for the Pill számuk. Megálltam és a végtagjaim zsibbadni kezdtek. Rég nem fogott meg így egy dal. Azonnal le is mentettem és megnyomtam a replay gombot. A kedvencem lett egyből.
A tökéletesség mintaképe

.Hivatalos Honlap: http://slowdiveofficial.com

Bónuszként a KEXP élő zenélésük. 28 -dik perctől a Sugar for the Pill!
Címkék: , , ,

Spotify első Playlistem

Előző posztban már említettem, hogy már Romániában is működik a Spotify. Elő is fizettem prémiumra (5 euró). Elkészítettem az első playlistemet is. Nem tököltem, több mint 3000 dalt válogattam össze. (chill, ambient, relaxációs stílus) 
Ez lesz a Chill Out Session műsoromnak (http://chilloutsessionworld.blogspot.com) a hivatalos Spotify zenekollekciója. (az összes dal fel lett használva)

Címkék: , , ,

TOP 10 - 1. Kedvenc Filmem



Ilyen is lesz ezentúl. TOP 10 - es személyes lista, előre félek tőle, de majd meglátjuk mi sül ki belőle.
Az ízlésem évről - évre változik, ezért valószínű, hogy idővel bele fogok szerkeszteni.
Kezdjük is a kedvenc filmjeimmel. (elég nehéz volt a döntés) 

Idétlen időkig
Rendező: Harold Ramis
Szereplők: Bill Murray, Andie MacDowell, Chris Elliott
Zeneszerző: George Fenton

Csupasz Pisztoly
Rendező: David Zucker
Szereplők: Leslie Nielsen, Priscilla Presley, O.J. Simpson, George Kennedy
Zeneszerző: Ira Newborn

Az élet szép
Rendező: Roberto Benigni
Szereplők: Roberto Benigni, Nicoletta Braschi, Giorgio Cantarini
Zeneszerző: Nicola Piovani 

7. Trainspotting (1996)
Rendező: Danny Boyle
Szereplők: Ewan McGregor, Ewen Bremner, Jonny Lee Miller
Zeneszerző: Damon Albarn

Jöjj és lásd!
Rendező: Elem Klimov
Szereplők: Aleksey Kravchenko, Olga Mironova, Liubomiras Laucevicius
Zeneszerző: Oleg Jancsenko 

Amerikai szépség
Rendező: Sam Mendes
Szereplők: Kevin Spacey, Annette Bening, Thora Birch
Zeneszerző: Thomas Newman

Truman Show
Rendező: Peter Weir
Szereplők: Jim Carrey, Ed Harris, Laura Linney
Zeneszerző: Burkhart von Dallwitz

Ádám almái
Rendező: Anders Thomas Jensen
Szereplők: Ulrich Thomsen, Mads Mikkelsen, Nicolas Bro
Zeneszerző: Jeppe Kaas

Ragyogás
Rendező: Stanley Kubrick
Szereplők: Jack Nicholson, Shelley Duvall, Danny Lloyd
Zeneszerző: Wendy Carlos, Rachel Elkind

Rekviem egy álomért
Rendező: Darren Aronofsky
Szereplők: Ellen Burstyn, Jared Leto, Jennifer Connelly, Christopher McDonald
Zeneszerző: Clint Mansell

....................

Az Idétlen időkig egy remek film, remek színésszel (Bill Murray) aki még mostanában is nagyot szokott alakítani. Filozófiai vonatkozása a filmnek: Az ember örökléte hiábavaló, ha előbb-utóbb szükségszerűen unalomba fullad.
Csupasz Pisztoly: Leslie Nilsen humorát nagyon kedvelem. Ezen a filmem még a mai napig szakadok, pedig kívűlről fújom a poénokat.
Az élet szép: Roberto Benigni legjobb alakítása és filmje. (hiszen ő a rendezője is) 
Trainspotting: főleg a zenéért kedveltem meg, de annyira, hogy be is került a toplistámba. (Underworld rulez)
Jöjj és lásd!: Nyomasztóbb film talán nem is létezik. 
Amerikai szépség: zseniális minden perce. A Kevin Spacey botrányt most inkább hagyjuk, a tehetsége már rég bebizonyosodott.
Truman Show: 4 -dik helyen ezek a filmek is szerepelnek- Ember a Holdon, Egy makulátlan elme örök ragyogása, Az igenember, A 23- as szám, Hanta Boy. (mindegyik szuper)
Ádám Almái: felejthetetlen film. A dán humor az egyik kedvencem lett.
Ragyogás: Jack Nicholson rajongó vagyok.
Rekviem egy álomért: úgy gondoltam ezt teszem az első helyre, mert ez a film fogott meg a legjobban. Ellen Burstyn -nek adtam volna egy Oscart. (sajnos csak jelölve lett) Mellesleg a zenéje is kíválló.
Címkék: , ,

Végre Romániában is elérhető a Spotify


Elérkezett ez a nap is. Március 12-től Romániában is elérhető a világ egyik legnépszerűbb zenei streaming szolgáltatója, a Spotify. (összesen: 64 ország)
A prémium szolgáltatás 4,99 euróba kerül, vagyis 23 lejbe, de 30 napig ingyenesen kipróbálható.
(többi országban 10 euró) Aki nem akar fizetni, az használhatja ingyenesen is. (reklámokkal)
Amiért én már régóta vártam rá, ezért rögtön elő is fizettem, és valljuk be 5 euró nem egy nagy összeg, tudva, hogy több mint 35 millió dalt kínál cserébe.


A prémium szolgáltats előnyei:
- reklámmentes
- korlátlan számú átugrás (számok között)
- offline letölthetjük a dalokat 
- jobb hangminőség: 320 kbit/s  
(az ingyenes verzió 96 - 160 kbit/s biztosít)
- exkluzív tartalmak

Alternatívák
- Apple Music
- Play Music (Google)
- Zonga
- Deezer
- Tidal
(eddig egyik sem fogott meg, ezért is vártam annyira a Spotify megjelenését)

A Spotifyban pofonegyszerű megtalálni a megfelelő zenét minden pillanathoz. Ráadásul telefonokon, számítógépeken, tableteken és más készülékeken is használható.
A Spotifyon több millió szám található. Emiatt tökmindegy, hogy éppen gyúrsz, bulizol vagy ejtőzöl, pár kattintásra ott van az ideális zene. Te döntheted el, hogy mit hallgatsz, de ha épp tanácstalan vagy, a Spotify maga is szívesen meglep néhány jó számmal.
Kincsekre vadászva átkutathatod ismerőseid, előadóid és különböző hírességek zenegyűjteményét is. Ha nem vagy kutatós kedvedben, akkor elég létrehoznod egy saját rádiót, és már hátra is dőlhetsz.
A Spotify megzenésíti az életedet. Előfizetést is vásárolhatsz hozzá, és ingyenesen is használhatod.

Címkék: , , , ,

Music 038 ♫ Jon Hopkins - Emerald Rush ♫


Március 6 - án jelent meg az új Jon Hopkins klipp. Végre! 
Május 4 -én meg jön az új album Singularity néven.
Ezen a linken elő lehet rendelni: http://jonhopkins.dominomart.com

Eddig megjelent albumjai
2001 - Opalescent
2004 - Contact Note
2009 - Insides
2013 - Immunity
2018 - Singularity (május 4)

Kedvencem tőle:

(nem bírok betelni vele)

Hivatalos Honlapja

Címkék: , , ,

Szabó T. Anna: A nő


Ezzel a WMN által készített videóval kívánok, minden kedves hölgynek : Sok Boldog Nők Napját!

...............

Ördög Nóra, Nánási Pál, Al Ghaoui Hesna, Elek Ferenc, Szabó T. Anna, Dragomán György, Scherer Péter, Barabás Éva, Kormos Anett, Palya Bea, Litkai Gergely, Mautner Zsófi, Dolák-Saly Róbert, Vecsey H. Miklós és D. Tóth Kriszta mondja el Szabó T. Anna: A nő című versét. 


Szabó T. Anna: A nő
A nő, az akkor nő, amikor lelkes,
ha táncra kész, de rögtön nem rohan - 
pár trükköt előbb a férfitől elles,
mert hasznát veszi egyszer biztosan.

A nő, az akkor nő, amikor bírja
az ugratást, de nem ugráltatod,
mert az életét saját maga írja,
és nem úgy fütyül, ahogy akarod.

A nő, az hallgat minden okos érvre,
és hoztok együtt új törvényeket,
a nő meghallgat, hogy a szavad értse,
és engedhetsz is, hisz ő is neked.

A nő, az mindig tisztán látja célját,
de nem gátolja a te célodat,
a vak és önző törtetésen túllát -
egymásnak dőltök: ő is támogat.

A nő az akkor nő, ha sosem gyáva
szívvel érteni másokat s magát,
ha magán át a te arcod is látja,
mert te is látod őt magadon át.

A nő, az képes hallgatni a csendet,
és hordozni a legbelső magányt,
és meglátni a profánt és a szentet
a tiszta s torz tükörben egyaránt.

A nő...? Ez puszta szó. Csak puszta ketrec.
A nő: az ember. Más törvénye nincs.
Akkor kimondom, itt nincs már több kecmec:
nem a vagina teszi. A gerinc.


Szabó T. Anna: A férfi
A férfi akkor férfi, hogyha lelkes,
ha táncra kész, de rögtön nem rohan - 
előbb pár lépést a nőtől is elles,
mert hasznát veszi egyszer biztosan.

A férfi akkor férfi, hogyha bírja
az ugratást – de nem ugráltatod,
mert az életét saját maga írja,
és nem úgy fütyül, ahogy akarod.

Az okos érvre mindig kész a férfi,
és hoztok együtt új törvényeket,
mert amit mondasz, nemcsak hallja: érti,
és engedhetsz is, hisz ő is neked.

A férfi mindig tisztán látja célját,
de nem gátolja a te célodat,
a vak és önző törtetésen túllát -
egymásnak dőltök: ő is támogat.

A férfi akkor férfi, ha nem gyáva
szívvel érteni másokat s magát,
ha magán át a te arcod is látja,
mert te is látod őt magadon át.

A férfi képes hallgatni a csendet,
és hordozni a legbelső magányt,
és meglátni a profánt és a szentet
a tiszta s torz tükörben egyaránt.

A férfi...? Ez csak szó. Csak puszta ketrec.
A férfi: ember. Más törvénye nincs.
Akkor kimondom, itt nincs már több kecmec,
hogy nem a pénisz teszi. A gerinc.

Szabó T. Anna Facebook oldala:

Videó forrása

Címkék: , , , , ,

Magyar Youtube Csatornák: 26. CsChannel


CsChannel jelenleg 240875 feliratkozóval rendelkezik. Az összesített feliratkozók száma szerinti magyar Youtuberek ranglistáján a 22., a fiúk között pedig a 20. helyen található. Jelenleg 293 publikus videója van, amelyek összesen 31376802 videómegtekintést generáltak eddig. A 82. leggyorsabban növekvő vlogger a napi feliratkozószám növekedés szerinti ranglistán.

Több mint 6 éve videózik, elég kreatív és értelmes tartalmakat szokott megosztani. 
CSCHANNEL = vlogok érdekesen és humorosan. Vagy valami ilyesmi.
Valódi Neve: Balázs Csomor

Így kezdte el a videózást:

Legnézettebb videói a Hülyeségek az Interneten című sorozata:

Jelenleg Mérnökinformatika szakon tanul a BME-VIK, ezért a videókat néha szokta hanyagolni. 


Címkék: , ,

Érdekességek 022: Világtörténelem


Ha egy kicsit is érdekel, hogy hogyan terjedtek a civilizációk és hogy jöttek létre az országok, akkor mindenképp nézd meg ezt a videót. 
Korszak: Időszámításunk előtt 200000 -től napjainkig.
Készítette: Ollie Bye
Ha támogatni szeretnéd a munkáját, akkor a Patreon oldalán megteheted:

Olvasd el a wikipedia által kínált információkat is: 
Figyelem!
A korok elnevezései mindig újra előkerülnek és újra meghatározódnak. Például egyes történészek szerint olyan, hogy [reneszánsz], nem létezett, míg mások védelmezik a koncepciót.


Az ókori kelet és a mediterránium civilizációi (Mezopotámia, Mükéné stb.)






Címkék: , , ,

Filmajánló 43.


1. Blade Runner 2049 (2017)
Szárnyas fejvadász 2049
IMDb
Rendező: Denis Villeneuve
Műfaj: dráma, sci-fi
Pontszámom: 8

Bár az alkotók az új történetet hét lakat alatt tartják, azt már tudjuk, hogy minden idők talán legnagyobb legendájú sci-fi/akciófilmje jó kezekben van: a producer az első rész rendezője, Ridley Scott, a rendező pedig az utóbbi évek legnagyobb meglepetéseit készítő kanadai Denis Villeneuve.Már maga a sztárszereposztás is fantasztikus filmmé teszi az új Szárnyas fejvadászt: minden esély megvan rá, hogy a Budapesten forgatott új rész felnő az elsőhöz, és maga is legendává válik. (port.hu)

2. Yesterday (2004)
Yesterday története
IMDb
Rendező: Darrell Roodt
Műfaj: dráma
Pontszámom: 8

 A zulu Yesterday vidám, boldog asszony, egy ötéves, kíváncsi kislány édesanyja. Miután megbetegszik, a tartós köhögés miatt végül orvoshoz fordul. Megdöbbenésére megállapítják, hogy HIV pozitív. Yesterday azonnal Johannesburgba utazik, ahol a férje bányászként dolgozik. Kiderül, hogy a férje megcsalta egy fiatal lánnyal. Yesterdaynek szembe kell néznie az AIDS következményeivel. A fiatalasszony eltökélt szándéka, hogy megéli, amíg a lánya iskolába kezd járni. Az afrikai anya drámája az első zulu nyelven forgatott játékfilm, amelyet a legjobb külföldi film Oscar-díjára is jelöltek. (port.hu)

3. The Kite Runner (2007)
Papírsárkányok
IMDb
Rendező: Marc Forster
Műfaj: dráma
Pontszámom: 6

Az utóbbi idők egyik legnagyobb sikerű, legméltatottabb könyve alapján készült ez a mélyen megrendítő film barátságról, családról, pusztító erejű hibákról és a megváltó szeretetről. A háború szélén álló, kettészakadt országban két gyermekkori jóbarát, Amír és Hasszán örökre elszakad egymástól. Gyönyörű délután van Kabulban, az égen magasra szárnyal a kitörő öröm és az ártatlan sárkányeregető verseny számtalan gyönyörű résztvevője. Ám a győzelem keserű következményeként az egyik fiú gyáván elárulja a másikat, és ez tragikus események sorát indítja el... És elkezdődik a megváltáshoz vezető keserves út... 20 évvel később a már Amerikában élő Amír visszatér a tálibok által vasmarokkal uralt, veszedelmes Afganisztánba, hogy szembenézzen a sötét titkokkal, melyek még mindig kísértik őt, és hogy egy utolsó merész próbálkozással megpróbáljon mindent jóvátenni. (port.hu)

4. War for the Planet of the Apes (2017)
A majmok bolygója - Háború
IMDb
Rendező: Matt Reeves
Műfaj: akció, kaland, dráma
Pontszámom: 8

A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok elnéptelenedtek, a menekülőkkel nem tudni, mi történt, és a kevés életben maradt ember kis csapatokra szakadva bujkál... amíg bír. És készülődik.
A háború ugyanis elkerülhetetlen. Caesar, a harcedzett és szuperintelligens óriásgorilla, aki nagyon sokat szenvedett az emberek rabságában nem tud felejteni és nem akar megbocsátani.
Mindkét fél tudja, hogy az emberiségnek nincs több esélye. Ha most kudarcot vall, végképp eltűnik a Föld színéről. (port.hu)


5. Afacerea Est / Eastern Business (2016)
Keleti üzlet
Rendező: Igor Cobileanski
Műfaj: vígjáték, dráma
Pontszámom: 8

A 45 éves Marian moldáv kisvárosban él, és az akadémiai kórusban énekel. A férfi vállalkozást indítana, hogy pénzt keressen, és feleségül vehesse szerelmét. Az induló tőkéhez eladja motorját az építőmunkás Petrónak. Az üzlet balul üt ki, és hogy elkerüljék a börtönt, belemennek a kockázatos üzletbe, a kaukázusi gengsztertől szerzett patkókat akarják továbbadni Ukrajnába. A szerencse megint elkerüli őket. Nem esnek kétségbe, megismerkednek Vasile-vel, a részeg sofőrrel, és új üzletbe vágnak. (port.hu)

6. Arrival (2016)
Érkezés
IMDb
Rendező: Denis Villeneuve
Műfaj: misztikus, sci-fi, dráma
Pontszámom: 7

Ha egyszer eljönnek hozzánk az idegenek, akkor nem csak az lesz a kérdés, mik a szándékaik, hanem az is, miként fogunk velük kommunikálni - és hogyan. Ez a magát szinte minden műfajban kipróbáló kanadai Denis Villeneuve (Sicario - A bérgyilkos, Ellenség, Fogságban) új filmjének kiindulópontja és lényege. A nálunk is ismert Ted Chiang sci-fi író 1998-as Story of Your Life című novellájából készült mű főszereplője a nagyszerű Amy Adams, aki egy elismert nyelvészt alakít - akinek előadásait mégis kevesen látogatják -, akit az amerikai katonaság kér fel, hogy közvetítsen köztük és az idegenek között. (port.hu)


7. Berlin Syndrome (2017)
IMDb
Rendező: Cate Shortland
Műfaj: horror, misztikus
Pontszámom: 6

A film története szerint egy szenvedélyes nyári románc véres fordulatokat vesz. Egy Ausztráliából származó lány, egy fiatal fotóriporter éppen Berlinben jár, amikor viszonyba keveredik egy fiúval. A lány csakhamar a fiú lakásán találja magát, ahol a srác fogva tartja őt. (mafab)

8. Stroszek (1977)
Bruno vándorlásai
IMDb
Rendező: Werner Herzog
Műfaj: vígjáték, dráma
Pontszámom: 8

Stroszek alapjában véve jó ember. Egy alkalommal lecsukják, mert alkoholos állapotban zűrbe keveredik. Amikor ismét szabad lehet, visszatér a mesterségéhez: kiskocsijával és tangóharmonikájával bérházak udavarán zenélget. Stroszek megismerkedik egy prostituálttal, akivel hamar össze is barátkoznak és úgy határoznak, hogy elhagyják Berlint. (filmkatalógus)

9. Manchester by the Sea (2016)
A régi város
IMDb
Rendező: Kenneth Lonergan
Műfaj: dráma
Pontszámom: 7

Lee megdöbben, amikor megtudja, a bátyja a halála előtt őt jelölte ki fia gyámjául. Visszatér a tengerparti kisvárosba, hogy gondját viselje Patricknak, a kamaszodó unokaöccsének. Ezzel együtt Lee-nek szembe kell néznie a múltjával is. (port.hu)

10. Bridge to Terabithia (2007)
Híd Terabithia földjére
IMDb
Rendező: Gabor Csupo
Műfaj: kaland, dráma
Pontszámom: 7

Sajátos körülmények között ismerkedik meg egymással Jess és Leslie. A két magányos, kirekesztett gyerek összebarátkozik. Leslie állandóan varázslatos történeteket sző, Jess pedig tehetséges rajzoló. A kislány feltárja előtte a fantázia világát és ketten együtt létrehozzák Terabithia titokzatos birodalmát, amely a közeli erdőben csordogáló patak fölötti kötélen átlendülve érhető el. Eme varázslatos helyen ők az uralkodók és nekik kell szembeszállniuk a birodalmukat veszélyeztető Sötét Úrral és seregeivel, míg a való világban az iskolai bajkeverők ellen veszik föl a küzdelmet. (port.hu)

Címkék: ,

Music 037 ♫ Moby - This Wild Darkness ♫


Nahát, nahát. Újból Moby dal a zeneajánlóm keretén belül - sajnálom, de ő az egyik kedvecem. 
Itt az új klippje az új albumjáról ami tegnap jelent meg. ,, Everything Was Beautiful And Nothing Hurt '' címen. (15 - dik studió albumja) Tetszik, de nagyon! 

Dalok:

(címekre kattintva bele lehet hallgatni)

Megjelenés: 2018 Március 2
Kiadó: Little Idiot ‎– IDIOT 60CD


Hivatalos Honlapja:
Címkék: , , ,

A hordozható zenelejátszók fejlődése

A Techking -en találtam ezt az ábrát (utolsó kép), amin az elmúlt 60 év legsikeresebb hordozható zenelejátszóit sorolja fel. Az egyik legsikeresebb mindközül az 1979 - ben kiadott Sony Walkmanje volt, amelynek a neve a köznyelvbe is bekerült. Évtizedekig ezzel a jelzővel illetünk szinte minden hordozható kismagnót, akár Sony-gyártmány volt, akár nem. De vegyük sorba egyenként ezeket a kütyüket.

1954: Regency TR1

Az első tranzisztoros hordozható rádió, több mint 150 ezret adtak el belőle szerte a világban. Az ebay-en jelenleg kb 1000 $ -ért árulják, szóval ha esetleg a padláson vagy nagyszüleidnél találsz egy ilyen működőképes TR 1 -est, jó pénzért eladhatod.

1955: Raytheon 8  TP 1

Nagy volt ugyan, de a hangminősége jóval túlszárnyalta a Regency TR1 -ét. Minőségibb anyagokból készült és amint a képen is látszik szépen megmunkált egyedi külsővel rendelkezett.
Ha többet meg akarsz tudni róla látogass el a http://jamesbutters.com/raytheon8tp2.htm oldalra.

1955: TR 55

Az első Japánban gyártott tranzisztoros rádió volt, Sony márkanév alatt.

1972 Stereobelt
Az első hordozható kazettás magnót Andrea Pavelnek köszönhetjük. Többszöri pereskedés után a Sony is beismerte, hogy nem a Walkman volt az első ilyen típusú készülék.

1976 Boombox
Breakdance elterjedésével kerültek ki a nappalikból az utcára a 80-as években, nagy fellendülést okozva ezzel az akkori gyártóknak, akik felvéve a versenyt meg is tettek mindent azért hogy minél hangosabb és attraktívabb készülékeket gyártsanak.

1979 Walkman
Az első walkman a Sony TPS-L2 volt, 1979 júniusában jelent meg Japánban, kék-fehér színben, 33 ezer jenért, a H-AIR MDR3 nevű, szuperkönnyű fejhallgatóval (alig 50 gramm volt, az akkoriban elterjedt 300-400 grammos konkurensek mellett, azokéval összemérhető hangminőséggel). A Sony zseniális reklámkampányt talált ki: nem törődtek se piackutatással, se semmivel, egyszerűen küldtek egy-egy példányt ajándékba Japán összes, kicsit is híres emberének. Az első hónapban összesen 3000 darabot sikerült eladni. Aztán beindult az üzlet: fél év kellett hozzá, és a világon mindenki walkmant akart, és az összes elektronikai cég walkmant gyártott.
Az első modellekben általánosan elterjedt volt a két fejhallgató-csatlakozás (hogy ketten egyszerre hallgathassuk a zenét), a jobb és bal oldalon külön szabályozható hangerő, és a Hotline gomb, aminek a lenyomásával egy külső mikrofonon keresztül a külvilág hangjai váltották fel a zenét.
(forrás: index.hu)

1984 The Discman
(kép forrása: http://epictimes.com)
A Sony első hordozható CD lejétszója. Átnevezték a 2000 - es években CS Walkmanre.

1992 MiniDisc

Újból Sony, a képen az első MiniDisc lejátszó látható. De mi is az a MiniDisc?
Forgalomba kerülése előtt házi hangrögzítésre csak a nehézkes kezelésű szalagos, a gyengébb minőségű kazettás, esetleg a drága DAT magnetofon állt rendelkezésre, a MiniDisc volt az első széleskörűen elterjedt, írható-törölhető digitális hangrögzítési rendszer.
A lemezek írására és olvasására különféle gyártmányú, a lemezeknél alig nagyobb MD Walkmanok, hordozható professzionális riportermagnók, diktafonok, különféle asztali hifi gépek, valamint professzionális berendezések szolgálnak. A készülékek legtöbbje (egyes, csak lejátszásra szolgáló MD walkmanokat leszámítva) analóg, valamint digitális KOAX és optikai bemenetről is képes rögzíteni, számítógép segítsége nélkül.
A lemezek kétféle változatban készültek, az egyik a zeneanyagokat tartalmazó, gyárilag készült lemez, a másik a házilag írható-törölhető, üres lemez. A gyárilag sokszorosított lemez szerkezete a CD-hez hasonló, az írható MiniDiscben magnetooptikai adattároló réteg található, mely két szilícium-nitrid réteg között helyezkedik el. (forrás: wikipedia)

1998 MPMan


A világ első MP3 lejátszóját a dél-koreaiak dobták a piacra 1998 -ban. 
Annak idején a 64 MB -os verziót 39 800 yenért (kb 400 USD) árulták. (maximális tárhely: 128 MB)

2001 iPod

Az első generációt 2001. október 23-án dobták piacra. 2008-ra a termékkínálatban helyet kaptak a merevlemezes iPod Classicok, az érintőképernyős iPod Touch, a videólejátszásra is képes iPod Nano, a kijelző nélküli iPod Shuffle és az iPhone.
A mintaadó ősök az iPod esetében a Braun 1958-ban kiadott T3 rádiója, valamint a Bang & Olufsen BeoCom 6000 telefonja voltak, aminek külsejét, illetve működését az Apple mérnökei egy az egyben lemásolták.
Bár az iPod az első években viszonylag szerény számban fogyott, 2004 környékén végre berobbant a hordozható médialejátszók piaca és ezzel együtt az eszköz eladási mutatói is az egekbe lőttek. Így míg 2002-ben még csak 600.000, 2003-ban pedig "csak" 1 millió iPod-ot adott el az Apple, 2004-ban már 10 millió, 2005-ben pedig már 42 millió darab kelt el az addigra divattermékké váló eszközből.
A növekvő számok részben annak is köszönhetők voltak, hogy az iPod-ok képességei egyre javultak. Így a korai, alig pársoros monokróm kijelző után először színek, majd képek megjelenítésre alkalmas képernyőt kapott, az akkor már a fotók, majd videók lejátszására is képes eszközcsalád. Az eredetileg 5 gigabájtos tárkapacitás szintén sokszorosára: 20, 40, 60, 120 majd 160, illetve 128 GB-osra nőtt a későbbi modellekben. (forrás: wikipedia, https://pcforum.hu)



Bővebb Információk

Regency TR-1

Raytheon 8  TP 1

TR 55

Stereobelt

Boombox

Walkman

The DiscMan

MiniDisc

MPMan

iPod

Címkék: , , , , ,

Retró Dolgok Tárháza: 4. Régen minden jobb volt Podcast

A Tilos Rádió hátrafelé nyilazó műsora

Aki szereti a beszélgetős rádióműsorokat, és szeret időnként nosztalgiázni a régi időkön, azoknak ajánlom figyelmébe a Tilos Rádió - Régen minden jobb volt cimű műsorát. Minden második pénteken 20:00-21:00 óra között sugározzák előben. 
Néhány téma amit boncolgattak:
- Top 10: a 90-es évek emblematikus magyar slágerei
- Schwarzenegger vs. Stallone
- A 10 legjobb Scorsese-film
- A James Bond-filmek története
- A 10 legrosszabb mesesorozat
- Amerikai elnökválasztás
- A kereskedelmi tévék 10 legrosszabb műsora
- Szervezett bűnözés a 90-es években
- Ronald Reagan és a republikánusok
- Politikai korrektség és terror
- Kárpátalja múltja és jelene
- A magyar baloldal az elmúlt 25 évben
stb

Néhány emlematikus adás:


Az összes adást (kb 2010 -től) vissza lehet hallgatni a Tilos Rádió hivatalos honlapjáról 

Van külön Mixcloud oldaluk is:

Ha neked is elnyerte a tetszésedet, akkor likeold a műsor facebook oldalát

Címkék: , ,

Keresés ebben a blogban